Generációról generációra

A programban a generációk jelenlegi hagyományőrzését céloztuk meg. Szerettük volna, ha a családok összetartását erősíteni tudjuk az által, hogy hagyományőrző tevékenységeket végeztek együtt. Hagyományos kézimunkázás, dísztárgy készítés, gasztronómiai vonatkozású tevékenység került terítékre.

Őszi munkaszüret

Kállósemjénben családosok számára, nők és férfiak számára egyaránt munkaerőpiaci helyzet erősítése célból ügyfélfogadást szerveztünk, mely 2 napos esemény, a valóságban szolgáltatás volt. Fő célunk az volt, hogy a településen élő családok felnőtt tagjai, akik munkahelykeresők, optimális és számukra megfelelő munkahelyet találjanak segítségünkkel. A magtárban, ügyfélszolgálatot alakítottunk ki, ahol a gyermekeket is szívesen láttuk, hiszen számukra gyermekfelügyeletet biztosítottunk. A FICSAK kállósemjéni szervezetének tagjaival törekszünk arra, hogy a településen élő munkanélküliek munkához jussanak, hiszen a legtöbb esetben gyermekes családokat érünk el.  Fontos a keresőképesség, hiszen a családok megélhetése csak így biztosított.

A nők szerepe az energiatudatosság megteremtésében

A kállósemjéni nők számára előadást tartottunk energiatudatosság megteremtésének témakörében. A találkozó célja az volt, hogy a Kállósemjénben élő asszonyok, nők megtalálják azokat az energiatudatos alternatív praktikákat, melyekkel a saját háztartásukban hatékonyabbá válhatnak. Ez nem csak takarékosságot, hanem a Föld megóvását is jelentheti, melyre nyomatékosan hívtuk fel a figyelmet. Családvédelem szempontból azt szerettük volna elérni, ha a jelenlévő anyukák otthon, gyermekeik körében is kommunikálják azt, hogy az energiatudatosság nagyon fontos eleme a háztartásoknak.

Atipikus tájékoztatót tartottunk Kállósemjénben

A FICSAK kállósemjéni szervezete tájékoztatót tartott a település egyik legforgalmasabb közösségi terében, a Wolkenstein – kastélyban, melyet mi „magtárnak” hívunk. A rendezvényünk célja az volt, hogy a helyben élők figyelmét felhívjuk arra, hogy aki családdal – nagycsaláddal bír, annak nem kell feltétlenül kimaradnia a munkaerőpiac lehetőségeiből, hiszen az atipikus foglalkoztatás létező fogalom. Célunk az volt, hogy a családosok életminőségét javítani tudjuk a tájékoztató által.

Tájékoztató a lakosság számára aktuális pályázatokról

Lakossági fórumot szerveztünk azzal a céllal, hogy a térségben megjelenő pályázatok, felhívások tekintetében lehetőséget biztosítsunk a Kállósemjénben élők számára. A célcsoportunk újra a családosok voltak. Háztartások, lakások komfortjának fejlesztésével, munkaerőpiaci vetületű felhívásokkal kapcsolatban, de a falusi CSOK témakörről is beszéltünk a jelenlévők számára.

Falunapon történő népszerűsítő esemény

A kállósemjéni falunap remek alkalmat adott arra, hogy a FICSAK kállósemjéni szervezete népszerűsítő eseményt szervezzen. Tagjainkkal friss gyümölcsökkel, és egészséges hűsítő italokkal jelentünk meg pavilonsátrunkban. A célunk az volt, hogy a kállósemjéni lakosok megismerjék az egészséges táplálkozás alapjait, hiszen az érdeklődőkkel minden esetben erről is beszéltünk. Jelentős mennyiségű friss gyümölcsöt és hűtött friss rostos gyümölcslevet vittünk a helyszínre, a Kállay – kúria gyönyörű parkjába. Azért értékeljük pozitívan az eseményt, mert sikerült a kállósemjéni családok nagy részével személyesen beszélni, hiszen a szervezetünk alapcélkitűzése az, hogy a „semjéni” lakosok számára élhetőbb települést szervezzünk tevékenységeinkkel.

A rendezvényen jellemző volt a családosok részvétele, nagy arányban jöttek a kisgyermekes családok, akik nagyra értékelték jelenlétünket. A pavilonunk mellett kitelepült a Család és Karrier Pont, így komplexen tudtuk az embereket megszólítani. A kállósemjéni szolgáltató pontként, már több alkalommal ismertté válhatott a Család és Karrier Pont, akiknek dolgozóival szoros együttműködésben vagyunk megalakulásunk óta. A FICSAK kállósemjéni szervezete fontos munkát végez helyben, hiszen a FICSAK pontosan azon a szinten tudja kifejteni tevékenységét Kállósemjénben, ahol el kell érnünk a valódi célokat, ez pedig a családok közvetlen közelében lehetséges csak. A tevékenység során erősítő hatást fejtettünk ki a gyermekvállalás kérdéskörében is. Nagycsaládosnak lenni jó. 

Kereskedelmi – és Hitelbank tájékoztatója

Tájékoztató eseményt szerveztünk a helyi lakosok számára az aktuális otthonteremtési támogatásokkal kapcsolatban. Célunk az volt, hogy a jelenlévőket tájékoztassuk az érintett témákban. Az érdeklődők nagy részben lakásvásárlás előtt álló családtagjaik voltak. A megrendezett és banki szakemberrel képviselt esemény hasznos volt, hiszen a tervezett időkeretet jóval túlhaladtuk, sok egyéni kérdés hangzott el, melyre a meghívott vendégünk érdemi válaszokkal reagált.

Sikeres nők

Előadást és interaktív beszélgetést szerveztünk Kállósemjénben Vida Ágnes pszichológus szakember bevonásával. Célunk az volt, hogy azoknak az anyukáknak a figyelmét felhívjuk, akik még nem vállaltak gyermeket. A gyermekvállalás körülményeiről, az emberi lélekre ható pozitív hatásokról sokat beszéltünk. Az esemény azért volt sikeres, mert a meghívott szakembernek számos kérdést feltettek a jelenlévők.

Pro-human lakossági fórum

A Pro-Human szervezet együttműködésével lakossági fórumot szerveztünk azzal a céllal, hogy a Kállósemjénben élő főként nők munkaerőpiaci vonatkozású igényeikre reagálni tudjunk. Kállósemjén Nyíregyháza és Nyírbátor között helyezkedik el, tehát a munkaerőpiaci lehetőségek nem rosszak. Abban viszont tudunk segíteni, hogy az itt élők számára a legideálisabb lehetőséget találjuk meg. A fórumon családvédelmi, családok gazdasági kérdéseit érintő témákban is tájékoztatást adtunk a résztvevőknek.